Klímabarát települések

Projektvezető

Antal Z. László

Résztvevők

Antal Z. László
Takács-Sánta András

A kutatás

Közel két évtizede folynak azok a nemzetközi tárgyalások, amelyeknek célja a kedvezőtlen éghajlatváltozási tendenciák megfékezése, illetve lassítása. E mellett több ország már kidolgozta saját éghajlatváltozási stratégiáját, amelyekben már szerepet kap az alkalmazkodás is. Kevésbé ismert, hogy már a 90-es években számos helyen elkészültek a helyi szintű éghajlatváltozási stratégiák, s ezen települések már két nemzetközi szervezetet is létrehoztak. A helyi szintű stratégiák kidolgozását elsősorban az indokolja, hogy a várható következmények jelentős részére helyi szintű megoldásokat kell találni. Magyarországon az MTA Szociológiai Kutatóintézet 2005-ban kezdeményezte, hogy itthon az önkormányzatok is dolgozzák ki a saját éghajlatváltozási stratégiájukat. 2007-ben három önkormányzatnál kezdődött meg a közös munka s Tatabánya önkormányzatával kötöttünk együttműködési megállapodást.
 
Az előzetes megbeszélések után 2007-ben Tatabányán, Pomázon és Hosszúhetényben kezdődött el a munka, amelynek eredményeként 2007 végére Magyarországon elkészültek az első helyi szintű éghajlatváltozási stratégiák. Az egyes településeken a helyi lakosokból álló klímakörökkel együttműködve készültek el ezek az átfogó programok, amelyeknek része a megelőzés, az alkalmazkodás és a klímatudatosság növekedése is. A programok elkészítése során a helyi adottságok figyelembe vétele mellett az eddigi hasonló programok külföldi eredményeit is felhasználtuk. Mind a három helyszínen a képviselőtestület az év végén megvitatta és elfogadta a stratégiákat, s így 2008-ban megkezdődhet a kitűzött célok megvalósítása.