Tamáska Máté: Építészetszociológiai tanulmányok

A kutatási háttér

Heike Delitz szerint tudománytörténeti paradoxon, hogy miközben a 20. század elején intézményesülő szociológia szinte ignorálta a Durkheim által felvetett „morfológiai tény” fogalmát, addig az építész szakma élénken érdeklődött a társadalmi kérdések iránt (1). S noha a szociológia látásmódját meghatározó teoretikusok közül többen is foglalkoztak a tér és a társadalomformák közti kapcsolattal (2), a szociológia főáramlata az 1970-80-as évekig más tudományterületek tárgykörébe sorolta a morfológiai tényeket (pl. társadalomföldrajz, urbanisztika). Ezért elméleti paradigmaváltásnak is nevezhetjük a kulturális örökségkutatással párhuzamosan az 1990-es évektől formálódó építészetszociológiai diskurzust (3). Az építészetszociológia az angolszász előzmények után elsősorban német nyelvterületen intézményesült. Ennek oka, hogy egyrészt a volt keleti városok rehabilitációja kapcsán élénk társadalmi igény mutatkozott iránta, másrészt a városépítészeti képzésben alaptantárgyként kerültek be szociológiai kurzusok (TU Dresden, TU Wien). Elmondható, hogy az építészetszociológia a kortárs településszociológia egyik legdinamikusabban fejlődő irányzata, sőt önálló szakdiciplinává fejlődése is megindult már (4).